hétfő, május 23, 2011

hétvég

Hú, megcsináltuk. Igen. Vége a hétvégének.
Rettenetesen fárasztó, mozgalmas hétvégénk volt, mindketten majd belepusztultunk. Szombaton végre elmentünk megnézni az impresszionistákat - a kiállításon Marcika folyamatosan vidáman kurjongatott, azt hiszem népszerűbbek voltunk, mint Monet -, majd hirtelen ötlettől vezérelve elmentünk vacsorázni "Houston legjobb indiai éttermébe" - itt a babák udvariasan alukáltak, Marcika persze azér csak bekakilt, hogy ne legyen minden tökéletes -, ami azért gyanítjuk, hogy mégsem a legeslegjobb, mondjuk nem rossz, semmi extra.
Vacsora után gyorsan elrohantunk bevásárolni (ekkor már kilenc felé járt), majd itthon lefektettük a babákat és buli van! felkiáltással kiültünk az erkélyre borozni a romkocsmánkba (mióta sikerült berendeznünk az erkélyt, azóta ez itt a romkocsmánk, gondolkodom is, hogy kéne venni egy toi toi vécét.)
Vasárnap délutánra egy ismerős faculty fickó házavatójára voltunk hivatalosak, gondoltam milyen kedves gesztus lenne pogácsát sütni a jeles eseményre; a pogácsa sütésével pedig kezdetét vette a pokol: a recept isteni, omlós pogácsákat emlegetett, nos, az eredmény siralmas volt- az első adag teljesen elégett, a második csak félig, de amúgy elég rémes lett.
Ekkor szomorúan egy újabb recept után néztem - ezt már kipróbáltam egyszer és finom volt -, de természetesen kőkemény lett minden egyes darab, viszont iszonyat mennyiségű tészta volt, így szegény Marcit is befogtam szaggatni (nagyon élvezte), majd az egész napos sütés-kínlódás után, két órás késéssel és vacak pogácsákkal elindultunk a buliba.
A babák állati jól érezték magukat, Léna már láthatóan hamarosan mászni kezd, ügyesen kúszott mindenfele a hatalmas szőnyegen, Marcika sokkal ízibb figura, ő csak heverészett egy helyben és a kedvenc játékhernyóját vizsgálgatta tudományos alapossággal. Na jó, kicsit azér próbált felmászni a kandallóra (piszkosul meg is sértődött, mikor elhúztuk onnan), Léna meg jól beverte az állát, mikor valami poharat akart megszerezni egy alacsonyan lévő ablakpárkányról. Természetesen iszonyú ordításba kezdett és mindenki megpróbálta megnyugtatni, de csak nálam volt hajlandó abbahagyni - nem mondom, némi megdicsőülést jelentett a hirtelen beálló csend, mikor felkaptam.
Ekkor már iszonyú fáradtak voltunk a babákkal együtt, akik a buli egy adott pontján eszelős üvöltésbe kezdtek, így jelezve, hogy indulnunk kell. Hazajöttünk, etettünk, altattunk, majd a romkocsmában lazultunk és végül csodálatosan korán (éjfélkor) eszméletünket veszthettük. Na jó, előtte kicsit néztük a Kis uborka kalandjait.

Az aktív pihenés brutális dolog, nem ajánlom senkinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése