szorongós

Szegény Marci nagyon csüggedt és fogalmam sincs, hogy segítsek neki azon kívül, hogy mondogatom, amit az anyám mondogatott mindig: majd elmúlnak a bajok...Ráadásul nem is tudhatom, hogy elmúlnak-e, mert Marcinak kutatói válsága van, én meg nagyon nem értek ahhoz, amit csinál, csak naponta hallgatom tőle, hogy sehogy sem halad, hogy nem jön ki semmiből semmilyen eredmény, hogy össze-vissza dolgozik mindenfélén, de az egész egy nagy káosz végül és hogy mostanra már valami cikket kellett volna produkálnia, hogy legyen majd újabb munkahelye, meg hogy a főnöke is elég reménytelen alak, csak ködös elképzelései és ötletei vannak. (Mondjuk a Harvardra járt, aszongyák róla, hogy supersmart...)
Kutatóéknál cikkekben mérik a sikert ugyanis és ha nem sikerül egy rakás cikket írnod nagyon rövid időn belül, akkor nehéz dolgod lesz, ha állásra pályázol. Az itteni állását elvileg meghosszabbíthatják egy évvel, tehát három évig maradhatunk, de ha nem mennek jól a dolgok, akkor a főnöke nyilván nem akarja majd itt tartani és ebben az esetben, nos, fogalmam sincs, hogy mi lesz...
Marci nap mint nap dühösen mondogatja, hogy majd elmegy sírásónak, mert fizikusnak nem elég jó, én meg próbálom nyugtatgatni, de azért sokat szorongok emiatt, mert egyrészt azt szeretném, ha jól mennének a dolgai, másrészt meg már négyen vagyunk, nem hagyatkozhatunk csak arra, hogy majd csak lesz valami, valahogy.