Soha, de soha, de SOHA ne egyetek guacamolének álcázott Don Pepe-féle lónyálat: a dolog, amit ők guacamolénak hívnak, az egészen biztosan nem látott még soha sem avokádót, sem chilantrót, sem hagymát, sem zöldcitromot, szóval semmi, de semmi köze a guacamoléhoz, ami egy annyira finom dolog, hogy mingyár sírok. (Gyanítom, hogy a Don Pepe guacamole egy üveg belsejéből látta azt a feliratot, hogy a legkisebb is számít.)
Tudom mit beszélek, két éven át két pofára zabáltam a guacamolét Houstonban, időnként valódi mexikói éttermekben (amik tényleg olyannyira mexikóiak voltak, hogy gyakorlatilag egyetlen felszolgáló sem beszélt angolul).
Egyébként majd fogok írni mindenféle érdekeset, illetve mittomén mi számít érdekesnek, nekem érdekes volt a régi kolléganőmmel találkozni, meg szerintem tök érdekes az is, amikor Marcika azt mondja, hogy okos vagyok, sőt, az is érdekes bizonyos szempontból, hogy a kresz oktatóm egy súlyosan pszichopata állat, dehát lehet, hogy számotokra ez unalmas, na mindegy, ez egy ilyen szappanpoera, ha nézitek, már tudhatjátok.
