Szegény gyerekeket háromnegyed hatkor kicibáltam az ágyból, berohantunk az oviba, hogy én elrohanhassak a világ végére szintfelmérni (szegény Marcus hirtelen nem akart bemenni az ügyeletes csoportba, én meg türelmetlenkedtem vele, mert rohannom kellett, majd egész nap emiatt volt bűntudatom; aztán mikor értük mentem, Marcus hisztériás rohamot kapott, mikor öltözni kellett, jól össze is vesztünk - na, azóta emiatt érzem szarul magam).
A tanításban egyébként pont az a jó, ami ma is történt velem: hogy annyira elképesztő dolgokat tudhatsz meg emberekről (ráadásul a tanítás révén olyan emberekkel van dolgod, akikkel amúgy sohasem találkoztál volna semmilyen körülmények közt) és olyan hamar olyan nagyon megbíznak benned (bennem legalábbis meg szoktak), hogy tényleg különleges kiválasztottnak érzed magad időnként (na jó, ez nyilván függ attól is, hogy reggel hétkor vagy tízkor kezdted-e az órát).
Ma például egy kiugrott pap (!) mesélte el nekem, hogyan lett elege például a főnöke (egy fontos katolikus egyházi ember) nőjéből (!!), akivel valamilyen furcsa módon hármasban együtt laktak (!!!) és hogyan vezetett ez szép lassan ahhoz, hogy feladta papi karrierjét.
Mondjuk néha ki is borulok ilyen vallomásokon: egyszer valaki elmesélte egy órán, hogy a lánya drogos, egy fickó meg egy reggeli órán halál lazán előadta, hogy a nagybátyját leszúrták egy kocsmai verekedésben.
Úgy tűnik van érzékem hozzá, hogy olyan légkört teremtsek, amiben az emberek elkezdenek beszélni...(persze azért nem kell nagyon elbíznom magam: idegen nyelven az ember sokkal könnyebben kifecsegi az összes titkát, vigyázzatok).
