Milyen jó már fél nyolckor (!! csak halkan merem hozzátenni, hogy reggel fél hétkor mentem el itthonról) arra hazajönni, hogy a kedves Férfi azt kiáltja nahát, egyre szebb vagy!
Amúgy ma megoperálták a nagymamámat, a nagynéném pedig épp azt várja, hogy kiderüljön, vannak-e áttétei. Ramatyul voltam tegnap: nagyon rosszul viselem, hogy ez a nagyon kevés maradék rokonom is mind súlyos beteg.
Ma Tony azon lamentált, hogy húha, a hatvan éves igazgatónő nyolcvan feletti anyja kórházba került, mondtam neki, húha, az én anyám ötvennyolc évesen meghalt. Tudom, nem verseny, de annyira végtelenül igazságtalannak érzem, hogy éppen ő halt meg ennyire korán, hogy folyton felhúzom magam ilyeneken, pedig hát a halál és a veszteség mindig mindenkinek rossz, de mittudomén, valahogy azt gondolnám, hogy nyolcvan felett azért az elmúlás már a mindennapok része.
Az én munkámban az a díl, hogy amikor iskolai szünet van, akkor vagy mi sem dolgozunk, vagy ha mégis muszáj, akkor mondjuk itthonról tesszük (ezért van a sok túlóra is, azt csúsztatjuk le ilyenkor), szóval már csak a szünetig kell valahogy kibírnom a non-stop szívást, aztán...aztán jön a karácsonyi bevásárlás, főzés, gyerekezés, szóval azt hiszem aludni azt már sosem fogok.
PS.: Ma Tony arról is beszélt nekem, hogy személyesen sértve érzi magát, amiért ki akarják toloncolni az országból az anyanyelvi tanárok nagy részét, hiszen micsoda disznóság az, hogy ő évek óta itt él, magyar felesége van, szépen fizeti az adót és azon munkálkodik, hogy mi magyarok megtanuljunk kicsit jobban angolul és erre ez a hála. Komolyan elszégyelltem magam.
PS.: Ma Tony arról is beszélt nekem, hogy személyesen sértve érzi magát, amiért ki akarják toloncolni az országból az anyanyelvi tanárok nagy részét, hiszen micsoda disznóság az, hogy ő évek óta itt él, magyar felesége van, szépen fizeti az adót és azon munkálkodik, hogy mi magyarok megtanuljunk kicsit jobban angolul és erre ez a hála. Komolyan elszégyelltem magam.
