Mivel igyekszem nem kiállhatatlan, okoskodó, huhogó, nyivákoló gyerekes anya lenni, ezért csak megértően bólogatok, mikor gyermektelen emberek nyavalyognak, hogy jaj, ők annyira fáradtak, jaj, a hétvégén se tudják kipihenni magukat, jaj, hát nekik olyan nehéz, jajjajjaj*.
Hát izé...az én állapotom a menten elpusztulok a fáradtságtól és a jé, milyen kipihent vagyok ma, csak este hétkor kezdtem érezni, hogy mindjárt meghalok az álmosságtól között ingadozik.
Kipihenni magam? Hát kacagnom kell ezen az ötleten, pedig az én gyerekeim jó alvók ráadásul. (Mondjuk kétségtelen, hogy Marcika nagyjából az összes szombatot héttől indítja Beatles-hallgatással...)
Tudom, teakartadtevállaltadmitpanaszkodszminekazilyennekagyermekalegszebbajándéknaéshanéhanemalszolmásnaknemlehetblablabla, de értitek.
Szerintem a gyermekvállalásban ezek a legnehezebb dolgok: a konstans zaj (számomra megdöbbentően nagy hangzavart tud csapni két gyerek), a nagyjából nulla lustálkodós idő és a spontaneitás hiánya.
*csak halkan merem mondani, hogy a tantestületekben nagyrészt csak sivalkodást és sértődött hangokat hallani
