Én mindig óriási mozis voltam és a mai napig a mozi hiányzik legjobban a gyerektelen életemből, úgyhogy egyértelmű számomra, hogy a ritka kimenőim alkalmával azonnal moziba rohanok - általában egyedül, de engem ez egyáltalán nem zavar, egyrészt, mert amúgy szinte soha nem vagyok egyedül (és ez a másik, ami hiányzik nagyon), másrészt, mert mindig is szerettem egyedül moziba járni (meg úgy nagyjából bármit csinálni), a főiskolán, egy időben mozitúrákat terveztem magamnak: három-négy filmet megnéztem egy délután alatt úgy, hogy egyik moziból loholtam a másikba, isteni volt.
A mostani mozizásaim általában munka után, az agyhalál állapotában érnek, úgyhogy ritkán nézek fajsúlyos filmeket, de az amerikai komédiáktól meg rosszul vagyok, szóval áthidalónak feltaláltam magamnak a francia filmet: azokat bármilyen mennyiségben és minőségben nagyon szeretem, mert még a legbárgyúbb francia film is sokkal jobb az altesti poénokkal operáló amerikai komédiáknál.
Ez egyébként csak bevezető volt a nagyon egyszerű mondanivalómhoz: az utóbbi két (francia) film, amit megnéztem, azért volt emlékezetes, mert a főhősök, akikbe darabonként legalább két egészen kellemes teremtés is halálosan szerelmes, azok számomra annyira durván taszítóak, hogy a filmekkel egyszerűen semmilyen szinten nem tudtam azonosulni és folyton azon aggódtam, hogy a csókjeleneteknél esetleg elhányom magam.
Ez az egyik film, ez meg a másik. Az utóbbit ugyan jobban lehúzták, de engem az valahogy mégis kicsit jobban felkavart; a gyomromat is, a férfi főszereplőtől teljesen rosszul vagyok, mondjuk nekem az is olyan mókás, hogy két izgalmasnak tűnő nő pillanatok alatt hulla szerelmes lesz egy rozzant, folyton öltönyben feszítő, teljesen érdektelennek tűnő könyvvizsgálóba (nők, bazmeg, nők!), sőt, az egyikük olyannyira hulla szerelmes, hogy éveken át vágyakozik a nyomorult pasas után, hogy végül sutba dobjon mindent miatta: testvéri lojalitást, hosszú kapcsolatot, anyai megértést, eh.
Na, erről meg Bergman és a Jelenetek egy házasságból jut eszembe: A nők őrültek. Képzelj el egy igazán ocsmány férfit, alkoholista, a velejéig rohadt, megérett arra, hogy beadja a kulcsot.
Mibe fogadjunk, hogy ennek a disznónak az eleven porhüvelye fölött egy csomó fantasztikus, nagy fehér madárhoz hasonló nő fog keringeni? A dög bűzlik, veri őket - nem számít.
PS.: Ezt is láttam nemrég, de ezt a pasit egyszerűen imádom, szóval ez a film itt a taszító főszereplős tematikában csak mellékesen említhető (amúgy se szaga, se bűze. olyan kis lapos).
