Én tényleg örülök, hogy a gyerekeim nem sarokba állítható növények, szerintem az eleven gyerek az igazi gyerek, már ha értitek mire gondolok, de azért eléggé bosszantó, hogy nagyjából sehová nem lehet még mindig elmenni velük: ma megkíséreltük a lehetetlent és elmentünk nekem biciklit venni a Decathlonba. (Mondjuk nem tudom, mit képzeltünk.)
Eszeveszett rohangálás, földön fetrengés és vihogás után a gyerekek egy adott pillanatban kitalálták, hogy bemásznak egy sátorba, ami először remek ötletnek tűnt, mivel akkor először hallottuk meg a gondolatainkat és képesek voltunk körülnézni (na jó, egyikünk őrizte a sátorban matató gyerekeket, a másik körülnézett - ha nem hallották a hangunkat, akkor azonnal visítva kijöttek, meg amúgy se szeretem őket otthagyni sehol őrizetlenül).
Amikor visszatértem az egyik ilyen körülnézésből, Marcika egyszer csak kinyitotta a sátrat és vidáman mutogatni kezdte a fütyijét, merhát ők puszta mókából levetkőztek a sátorban, amíg mi nézelődtünk - remek.
Nagyon kellett röhögnöm persze, de szigorúan rájuk parancsoltam a ruhát, aztán elvonszoltuk őket, eh, reménytelen ez a négyesben vásárlás, de amúgy meg reménytelen bármilyen vásárlás, mert hát mikor: vagy dolgozunk, vagy itt vannak a gyerekek is.
Szülnöm kell magunknak egy nagymamát, sajnos még mindig nincs jobb ötletem.
