Egy bohózat a hétvégém tényleg.
Egyszerre kell takarítanom (és a gyerekeket tanítani felmosni, mert ordítva sírnak, ha valamit esetleg nem engedek; és nem, nem tudok most ordítva sírást elviselni), ebédet főznöm, pakolnom, e-mailben órát tervezni az anyanyelvi tanárral, átírni emberi nyelvre a gyakorlatilag értelmezhetetlen zűrzavart, ami az ötödikes civilizáció könyv és ezt megvitatni az egyik civilizáció tanárral telefonon, miközben a gyerekek - amikor épp nem visítanak, hogy segíteni akarnak - vagy ütik-vágják egymást rejtélyes konfliktusok miatt és/vagy nyaggatnak, hogy éhesek/menjünk a játszótérre/porszívózzunk/keressem meg ezt meg azt meg amazt.
Igazából már csak röhögök az egészen. A baj csak az, hogy így mindent csak nagyjából csinálok meg: úgy kábé tisztaság van, majdnem mindent kimostam amit kell, a gyerekekkel nagyon keveset tudok normálisan foglalkozni, az óraterveim kilencven százalékosak és a zajtól, ami itthon van, semmit nem tudok végiggondolni, mert nem hallom a gondolataimat.
Valaki elmondhatná végre, hogy hogyan lehet ezt normálisan csinálni, mert én kezdek belefulladni a feladatokba...
Hát, szerintem ezt túlélni lehet, aztán valahogy elmúlik. Mint az otthonról dolgozó újságírónak a nyári szünet.
VálaszTörlésIgen, igen elmúlik! A legrémesebb nekem még mindig az volt amikor főztem volna és a fejhangon ordító egy-másfél-két éves meg kapaszkodott a combomba, hogy neee, hogy csak rá figyeljek, csak vele játszak és ha beteg is volt közben és taknya nyála egyben..., na az végkép iszonyat volt- és az is elmúlt!
VálaszTörlésen a takarítást adtam fel, de durván. nehogy már ganepucolasra vesztegessem a drága életem, amit a gyerekek ugyis azonnal eltörölnek, amint beernek a lakasba. uh most elég nagy kosz van, a férjem nem túl boldog. így viszont már majdnem beleférek egy napba a teendokkel.
VálaszTörlés