Tegnap egyébként egyáltalán nem voltunk ünnepi hangulatban: mindenki úgy ébredt, mintha citromba harapott volna (az évforduló csak este jutott eszünkbe).
Marci erre nagy hirtelen kitalálta, hogy menjünk kirándulni, az hatásos rosszkedvre. Ki is választott egy látszólag kb két órás sétautat Szadáról Babatpusztára, fogtunk egy nagy üveg vizet - ami később, a 29 fokban nagyon kevésnek bizonyult négyünknek -, valami kis kaját és elindultunk.
Egy (utólag) egészen vicces, sok nyafogással tarkított, kb 13 km-es, öt órás teljesítménytúra kerekedett végül (iszonyú szomjasak voltunk, ezért muszáj volt rohanni végig), aminek a hatodik kilométerénél Marcus azt mondta, hogy úgy érzem magam, mint akit Bud Spencer laposra vert, a kilencediknél meg - amikor már csak azért volt egy kevés vizünk, mert kértünk egy helyi arctól Babatpusztán - Marci az Életben maradtak sztoriját kezdte mesélni a gyerekeknek.
A túra legvégén láttunk egy meghatározhatatlan - és elég nagy, legalábbis Sátán kutyája méretű -, furcsán az avarban fetrengő állatot az erdőben, aminek hatására az utolsó emelkedőt sprintben tettük meg, majd étlen-szomjan leraboltuk a szadai Tesco vízkészletét (kb öt perc alatt benyomtunk 3 liter folyadékot).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése