Komolyan majdnem sírtam, ahogy összeraktam az új füzeteket; hihetetlen, hogy a gyerekek már harmadikba mennek!
És hiába, hogy gyötrelmes volt sokszor a nyár mert már egymás agyára mentünk, de közben azért borzasztóan összenőttünk, igazi gyászreakcióm van a gondolattól, hogy hétfőtől megint sok időt töltünk majd külön (nem, nekem semmi se jó, mint tudjuk).
Ráadásul a saját munkám miatt külön pocsék a kedvem: igaz, hogy csak 12 órám lesz (és a szánalmas fizetésem felét kapom természetesen), de idén sikerült megalkotni a világ legszarabb órarendjét, úgyhogy világos, hogy semmi mást nem tudok majd csinálni - fordítani pl nehéz azért csak egy-egy órát - egy csomószor a nap közepén kell bemennem a suliba, fasza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése