Tudom, egy szörnyeteg vagyok, amiért élvezem a karanténokat, de mit csináljak, egyszerűen annyival nyugisabb az élet, ha a gyerekek is itthon vannak: állati jókat alszunk reggel (nekem ma csak 9-től volt órám), nem kell rohanni, meg hazafelé hallgatni a gyerekek hisztijét (amíg felkapaszkodunk a dombra a suliból, általában több dráma is lezajlik, minimum egyvalaki mindig sír és ritkaság, amikor nem veszekszenek megállás nélkül; szerintem olyankor kijön belőlük az egész napi stressz, amit a gyerekek általában szeretnek az anyjukra zúdítani. Ha Marcival jönnek haza kocsival, szó nincs visítva sírásról, erre én kellek), nem kell egy csomót az estéből a táskabepakolás ellenőrzésével, hegyezéssel, uzsonna pakolással tölteni, nem kell folyton ruhát (maszkot!) mosni, szóval nincs a sok iskolával járó izé, amit utálok.
Tegnap kirándultunk a tesómékkal és bár időnként majd befagyott a fenekünk, azért nagyon király volt. A mostani karanténban - tudom, hivatalosan nincs karantén, de mi online tanítunk, az meg olyan - a sötétség a rossz, azt nehezen viselem, tavasszal este még elmentünk biciklizni, hát most ezt nem lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.