Reggel elmentem az írásbeli nyelvvizsgára, aztán meg a Női Karriernapra a Bálnába, mert azt szerettem volna megtudni, hogy ki áll a sikeres férfi mögött álló nő mögött (az anyján kívül), de minden négyzetméteren kábé ezer nő téblábolt és piszkosul fáj a torkom meg ömlik a taknyom és alig tudok beszélni, szóval nem voltam igazán tülekedős hangulatban, meg amúgy is: a nyelviskolai kiállítók - az a kettő - tárt karokkal vártak, míg a többiek lepattintottak azzal, hogy IT-st meg mérnököt keresnek (de nőt?!), aki három nyelven beszél (WTF!! Túlzok egy kicsit természetesen, de azért nagyjából ez megy, én komolyan nem értem, hogy kinek van munkája ma Magyarországon és mikor lettek a magyarok ennyire elképesztően képzettek - én speciel úgy vettem észre, hogy angolul se tudnak, nemhogy még más nyelveken).
Aztán volt ilyen, hogy tanácsadás munkába visszaállásról friss anyáknak, tíz óra múlva (oké, megint túlzok, de valami röhejes időpont volt, úgyhogy majd máskor kérek tanácsokat), meg aztán volt olyan cég is, aki aszonta, hogy papíralapú önéletrajzzal ne röhögtessem már, menjek fel szépen az oldalukra, oszt jelentkezzek, hát köszi, a profession-t nézve is remekül meg tudom ezt csinálni, a kedves otthonomból, csak akkor minek a karriernap, ugye.
A legnagyobb sor a sminkeléseknél volt (nők, istenem): lehetett volna talpig sminkben csináltatni profi önéletrajz képet, ha akartam volna a többi egymillió nővel egymást taposva vívni a sorban, dehát ne vicceljünk már.
Szóval remek volt ez a kis rendezvény - még sosem voltam a Bálnában, nézzük a pozitív oldalát -, hazafelé elolvastam a csodálatos kiadványukat is, amiből megtudhattam, hogy a legrosszabbul a tanárok keresnek (szégyen-gyalázat szerintem, na mindegy), hogy szinte csak a LinkedInen keresztül lehet munkát találni és hogy simán lehet az ember csúcsmenedzser, szexdémon és tüni-bündi anyuka egyszerre, csak akarni kell.
