Pedig olyan nagyon akartam ordibálni például a nemköszönő embertípusról valamelyik nap: hogy bemegyek a kapun, az ember (és ezek sokszor nők egyébként) ott áll, én világosan, érthetően, megfelelő hangerővel köszönök, ő rám néz, mit rám! bele a szemembe!, majd motoz tovább a táskájával, de szó, hát az nem hagyja el a száját.
Szerintem a bunkókat egyszerűen ki kéne lőni a Holdra: kész, viszlát, kaptak lehetőséget, de sajnos rosszul működnek, örültünk.
