Valamelyik nap láttam egy nőt magából kikelve ordítani a nyolc éves forma kislányával reggel, a HÉV felé menet; nagyon elszomorodtam, ilyenkor borzasztóan megsajnálom a gyereket és magamból kiindulva az anyát is (én, ha veszekszem velük, utána nagyon sokáig pocsékul érzem magam).
Persze ha ilyet látok, sokszor reflexből csóválom a fejem: jaj, szegény gyerek, micsoda bunkó anya, aztán azért mindig figyelmeztetem magam, hogy nagyon óvatosan kell ítélgetni ilyen helyzeteket meg embereket: egy csomószor van az embernek szar napja és simán lehet, hogy ez a nő is non-stop bűbájos a gyerekkel, csak épp reggel nyolc előtt egy óriás bőgést nehezen kezel, ez azért érthető is.
Amúgy meg borzasztó rossz a kedvem, úgyhogy épp hagyom, hogy a gyerekek szétkapják fürdés előtt a lakást, hogy nyivákolhassak itt egy kicsit.
Az van, hogy egyszerűen gyűlölöm, hogy minden este egyedül vagyunk hármasban és ez nálunk tök normális, merhát jaj szegény Marci, a tudományos munkában elmerülve egyszerűen képtelen ránézni arra a tetves órára érzékelni az idő múlását, én meg ezt persze értsem meg. Sőt, értsem meg azt is, amikor neki sürgős söröznivalója van és lehetőleg én azért ne nagyon akarjak semmikor sehova menni, mert akkor mi lesz a gyerekekkel.
És persze amikor ez felmerül, akkor fülét-farkát behúzva mondja, hogy de, de, menjek csak nyugodtan, csak aztán mikor realizálódna az én elmenésem, hát akkor sajnos konferencia, sürgős megbeszélés, nagyon sürgős cikkírás, meg külföldi út következik, úgyhogy végül ovi után én focizok a hányinger focipályán és én hallgatom a lakótelepi anyákat a játszótéren (btw ennél jobban semmit nem utálok) és nem elég, hogy a gyerekek folyamatosan sírnak az apjuk után, de este én nyomom le egyedül az esti szeánszot, én kezelem az esti bekattanást követő zűrzavart, én vacsoráztatok, fürdetek, pakolok, mosogatok stb. És igaz,hogy hatékony vagyok, meg megoldok mindent egyedül, de ez így olyan szörnyen magányos és szomorú, ráadásul szerintem nagyon beteg dinamika ha a családfőnek karrierje van, a feleségnek meg gyerekei.
És szidom itt a lakótelepi közönséget, de baszki, egy rakás joviális családapa ott feszít négykor fociedzés után az oviban és lelkesen viszi haza a kölkeket - majdnem annyira irigylem az ilyet, mint egy családban a lelkes és tevékeny, nem fészbúk nagymamát.