"Világot hamvasztottam el szivemben és nincs jó szó, mely megrikasson engem, kuporogva csak várom a csodát, hogy jöjjön el már az, ki megbocsát és meg is mondja szépen, micsodát bocsát meg nékem e farkasveremben!"

Miánál olvastam egy kommentben egy rádió műsorról, amiben az öngyilkossággal, a miértjeivel, illetve az ittmaradottakkal foglalkoznak. 

Addig bírtam hallgatni, amíg el nem kezdték mondani, hogy az öngyilkosság generációkon ível át - ettől egyszerűen rosszul vagyok, pont azért, mert nálunk éppen ez történik: öngyilkos lett az apai dédnagypapám, az apukám és majd most ki jön? Marcika? 

Lebénulok ettől teljesen és fogalmam sincs, hogy mit meséljek majd a gyerekeimnek a nagypapájukról (titokban nem tartok semmit, szerintem a családi titkok a legkártékonyabbak); btw holnap van az öngyilkosság megelőzésének világnapja, bármit jelentsen is ez. Mondjuk húzzatok vissza még egy embert az ablakból, ilyesmi.