Szegény Léna, egész éjjel nagyon szenvedett, hányt, fájlalta a hasát (én persze végig azon aggódtam, hogy mi van, ha nem Marcustól kapta el, hanem vakbélgyulladása van), senki nem aludt semmit, én meg most itt dögledezek, igazából csak azért jöttem be, mert az ötödikeseknek beígértem egy hálaadás napi vetélkedőt. Annyira jó fej itt mindenki: mondták, hogy nyugodtan maradjak otthon, a gyerekek az elsők, semmi gond és hogy vegyek ki inkább szabadságot táppénz helyett, hogy ne legyen kevesebb a fizetésem és hiába, hogy a szabadság a téli szünet idejére kell, majd azt is megoldjuk valahogy.
