Szerencsére Léninek kutya baja (éjjel órával ébresztettem magam kétszer pénteken és szombaton is, hogy megnézzem, jól van-e: hosszú másodpercekig fogalmam se volt, hogy miért csörög az óra; hú, születne még egy gyerekem, szerintem belehalnék az éjszakai kelésbe), bár kétségtelenül úgy néz ki, mint akit nagyon megvertek: a bal szeme alatt és fölött be van dagdva az arca, az orrán nagy, csúnya seb, plusz még lilul is itt-ott.
Nagy szerencse, hogy ennyivel megúszta, sokkal durvább lehetett volna ez a baleset.
Persze ezekhez szerintem muszáj hozzászokni amennyire lehet - most egész jól reagáltam, nagy meglepetésemre -: én például nem voltam egy különösebben ugri-bugri gyerek (Léna viszont az), de volt pár ronda balesetem nekem is.
Egyébként két sztorit is hallottunk: az egyik, hogy hátrafelé beszélve futott és akkor esett neki a padnak (én ezt hiszem el, kábé harmincezerszer mondtam már nekik hasztalan, hogy előrefelé nézzenek, mikor előrefelé mennek), illetve, hogy valaki nekilökte a padnak (ez sem lehetetlen persze).
Mindegy, a lényeg, hogy nem lett nagy baj. A törött orrával nincs teendő, de kicsit pihentetjük, holnap itthon marad(nak, Marcika legnagyobb örömére) Marcival (ő is nagyon örül, khm).
PS.: Léna tulajdonképpen már tud olvasni, meg egy kicsit írni is, elég menő, bár, mikor memóriát játszunk és nem emlékszik valamire, akkor úgy ostorozza magát, hogyaszongya nekem nem jó az agyam.
