Találtunk egy túl szép (és túl olcsó!), hogy igaz legyen házat tegnap.
Teljesen ráizgultunk, de az ingatlanos egyszerűen az őrületbe kerget. Ilyenkor ugye nem árt gyorsan cselekedni, mert a nagyon jó dolgokra mindenki ráizgul, szóval gondoltam akkor nyaggatom az ingatlanost. Tegnap vagy négyszer(!) beszéltem vele és a következő módokon rázott le: a tulajdonossal nem tudott beszélni, mert az orvosnál volt, neki nem jó kora reggel, mert sétáltatni kell a kutyáit(!!!), az albérlőknek soha nem jó és tulajdonképpen el sem akarják adni a házat és különben se hívjam többet, mert neki más dolga van.
Végül nagy nehezen egyeztettünk jövő hétre időpontot, de én ezt nem értem: mikor én magamnak dolgoztam (értsd: vállalkozó voltam és csak a konkrét munkáért kaptam pénzt), akkor ha új "vevőm" volt, akkor minden követ megmozgattam, hogy gyorsan és udvariasan "kiszolgáljam" - ez volt az érdekem. Komolyan nem értem a lusta és kifogásokat kereső ingatlanosokat: nekik az egy rakás pénz, ha én megveszek valamit, nem? Jézusom. Mondjuk olvastam valamelyik nap egy cikket, ami arról szólt, hogy az ingatlanosok általában csak akadályozzák az adás-vételt.
Találtunk továbbá egy kétszintes "luxuspanelt" (épp annyiba kerül, mint a ház az impotens ingatlanossal) úgy tíz percre az iskolámtól (ami talán a gyerekek iskolája is lesz egy szép napon) és az az igazság, hogy egy ilyennel már kiegyeznék (van egy kis kertje az egész háznak, van padlás, bicikli tároló, étkező, na meg négy szoba), bár sírnom kell a gondolattól, hogy sosem fogok a saját kertemben borozni a lemenő nap fényénél, miközben idült mosollyal nézem a füvön a labradorunkkal hancúrozó gyermekeimet.
