Tegnap oviból hazafelé Marcus Léna körül ugrált és időnként szándékosan jó nagyot taszított rajta.
Egy idő után meguntam és undokul rászóltam, hogy hagyja abba, mire halálra sértődött és elindult az ellenkező irányba. Ilyenkor én meg szoktam állni és megvárom, míg jobb belátásra tér és visszajön hozzánk, de csak nem jött és mondogatta, hogy ő akkor elmegy (nagyon lassan ment is).
Mikor már egészen eltávolodott tőlünk, Léna egyszer csak odasprintelt hozzá, átölelte és szívszaggatóan zokogni kezdett. Mikor odamentem és megkérdeztem, hogy miért sír, azt mondta, hogy nem akarom, hogy Marci elmenjen.
Egészen hazáig puszilkodtak a lehetséges elválás sokkját enyhítendő.
Még mindig nem bírom idegekkel ezt a sok cukiságot.