Marci ma reggel rám parancsolt, hogy készüljek, mert el kell mennem az International Ladies Lunch-ra az egyetemre; így esett, hogy ebédidőben néhány hozzám hasonló szerencsétlennel a gyöngyfűzést tanultam (azt hiszem ezt szánták a találkozó nőcis-kreatív részének), illetve pizzát ettem, mókás volt: rég nem csicseregtem ennyit fölösleges dolgokról - Marci aszonta, netvörkölni kell -, az arcom még mindig fáj a nagyon mosolygástól.
Amíg én mindenkit körbevigyorogtam és bemutatkoztam és meginterjúvoltam (ha valakivel megismerkedem, mindig én kérdezgetem őt, annyira nem szeretek magamról beszélni), Marci megsétáltatta a kis őrülteket az egyetem parkjában. Jó volt - a fanyalgás, a fájós vigyorgás ellenére.
Egyébként megfigyeltem, hogy azelőtt mindig mindenhol mindenkinek épp gyereke született, vagy már nagyobb gyereke volt...most meg? Akárhová megyek, én vagyok az egyetlen, akinek gyereke van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése