Én komolyan nem értem mi van velem, most épp egyszerre szorongok a világ összes baján, a mi lehetséges bajainkon, halálosan egyedül érzem magam, ebből következően gyászolom a szüleimet megint, sokadjára, sírok, teljesen szét vagyok esve (írni is akkor szoktam ennyit, mikor nem vagyok jól), borzasztó.
A baj csak az, hogy tényleg nem omolhatok össze most, el kell napolnom ezt a rettenetet, kérlek, Univerzum, segíts átvariálni a programot, az összeomlást szeptember 28. utánra - november lenne egyébként a legmegfelelőbb - időzíteni.
A Dalai Láma valamelyik könyvében olvastam, hogy mikor meghalt a testvére, akkor egy darabig nagyon szomorú volt, de egy pillanat alatt belátta, hogy ennek semmi értelme és egy csapásra ismét a régi lett. A Dalai Láma akarok lenni. Vagy ha ez nem lehetséges, akkor kérem a normális, józanabbik felemet.
István mondta nekem régen mindig, hogy mikor igazán nagy baj van, te sosem sírsz. Ehhez kéne tartanom magam, a fenébe is.
A baj csak az, hogy tényleg nem omolhatok össze most, el kell napolnom ezt a rettenetet, kérlek, Univerzum, segíts átvariálni a programot, az összeomlást szeptember 28. utánra - november lenne egyébként a legmegfelelőbb - időzíteni.
A Dalai Láma valamelyik könyvében olvastam, hogy mikor meghalt a testvére, akkor egy darabig nagyon szomorú volt, de egy pillanat alatt belátta, hogy ennek semmi értelme és egy csapásra ismét a régi lett. A Dalai Láma akarok lenni. Vagy ha ez nem lehetséges, akkor kérem a normális, józanabbik felemet.
István mondta nekem régen mindig, hogy mikor igazán nagy baj van, te sosem sírsz. Ehhez kéne tartanom magam, a fenébe is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.