Nekem egy ideje meggyőződésem, hogy Vekerdy csak így utólag, pszichológusi minőségében önigazol azzal, hogy azt mondja, a gyereknek minél tovább az anyja mellett a helye és az intézmények és közösségek csak szükséges rosszak (tehát lehetőleg minél tovább tartsuk otthon a kölkeket), mert már elfelejtette, hogy ez a gondolat tulajdonképpen akkor fogant meg az agyában, amikor az ezer gyereke közösségbe került és az első években mindig mindenki beteg volt.
Igen, ezt természetesen csak bevezetésnek szántam, mert most azonnal nyüszítve szeretném panaszolni, hogy hulla betegek vagyunk (én a leginkább), mindenkinek fáj a torka, köhög, hörög, röfög, horkol, Marcika megint kruppgyanúba keveredett (azóta úgy párásítunk náluk, hogy simán használhatnák a szobájukat a Pálmaházban valami egzotikus növényeknek), jaj, keserű így az élet, azér' mondom, szerkesztő úr kérem, borzasztó nehéz az ember élete itt ezen a földön, bizony, bizony.
Mondjuk az állatira tetszik, hogy barátnőzni járok (ma is megyek este), meg jövő héten állásinterjúra megyek, hogy mik vannak és hogy kell vigyázni...
