Nem akarom dramatizálni, de azért aggasztó, hogy a kedves doktor nénink szerint Marcika a krupp és az asztma között egyensúlyozik félúton, úgyhogy jövő csütörtökön megyünk kivizsgáltatni egy tüdőgyógyászhoz. Rémes ez, miért kell egy szegény három évesnek ilyenekkel küzdenie?
Éjjel megint alig aludtunk - én persze ilyenkor az ő szobájukban alszom -, Marcus hányva köhög, hörög, fullad, Léna szegény meg mehetett egyedül oviba: eddig vidáman ment és szerette, most zokogott - szerencsére Marci vitte, én nagyon rosszul viselem ezt - és azt mondta, most először, hogy nem szereti az ovit.
Szép kicsi Léna, remélem azért jobb lett a kedve később, nagyon szereti az óvó néniket, akik közül az egyik egyébként Buddha reinkarnációja, ez számomra nyilvánvaló.
Mikor Léna egyedül járt bölcsibe, mert Marcika kórházban volt meg utána otthon lábadozott, akkor mindig nagyon büszke mosollyal az arcán jött haza, látszott rajta, hogy tetszik neki, hogy egyedül is elboldogul.
Jó az ikerség, mert soha nincs egyik sem egyedül, de pont ez a rossz is benne: mostanában azon gondolkoztunk, hogy valamikor (az iskolában szokták ezt elkezdeni az ikreknél, de lehet, hogy nem árt kicsit előbb) szét kéne választani őket, mert tényleg olyanok már, mint egy elválaszthatatlan öreg házaspár.
