Lénike ma reggel a konyhából azt kiabálta, hogy mama, mama, szeretlek téged!
Meg aztán Marcusnak azt szokta mondani kakilás közben, mikor szenved szegény - nálunk ez örök probléma lesz, én már látom -, hogy itt vagyok, segítek neked, megvédelek. És közben fogja a kezét, meg simogatja.
Csak tudnám, hogy ennyi aranyosságot ép ésszel hogy lehet elviselni?
