Nem tudok én hosszú magyarázósokat írni - ti meg nem szeretitek az olyat elolvasni úgyse -, úgyhogy csak gyorsan mesélem, hogy mekkora isten barmai voltunk tegnap: épp hazafelé jöttünk Debrecenből, mikor leesett az a bizonyos beígért ónos eső (én nem tudom mi mit képzeltünk...hogy majd később jön, hogy nem olyan lesz, vagy valami ilyent) és sok kilométeren át hússzal csúszkáltunk, míg elértünk egy benzinkútig, ahol megálltunk vagy két órára, majd utána rémülten hetvennel mertünk csak hazajönni (valószínűleg lehetett volna gyorsabban is akkor már, de kikészültünk addigra), így mindössze hat óra volt az amúgy két órás út.
Borzasztó volt, felváltva kaptunk idegrohamot, amikor épp Marci volt soron, én már el is képzeltem, hogy annyira bepánikol, hogy le kell ütnöm és tovább vezetnem, de aztán szerencsére valahogy összeszedte magát.
A gyerekek egyszerűen fantasztikusak voltak, én nem értem hogy lehetnek ennyire jó fejek: egyetlen mukk nélkül csinálták végig a mi idegrohamainkat, meg a hat órás utat (pedig éjfélre értünk haza, teljesen jogos lett volna, ha hisztiznek), hihetetlen mázlink van velük is, tényleg. Meg persze ezzel az egésszel is mázlink volt, láttunk egy rakás balesetet, helyszínelést, korlátra csavarodást, rémes volt, tiszta trauma, most is remeg a lábam, ahogy elmesélem.
Nagyon jó lecke volt sok szempontból (nekem vezetésből is, hehe), de azért még sosem szégyelltem magam ennyire az ostobaságunkért és hogy a gyerekeket kitettük ilyen nagy veszélynek; szóval az egyik újévi fogadalmam, hogy ezentúl mindig komolyan veszem a meteorológusokat (az anyukám egy volt közülük, ráadásul).
Meglepő módon ekkor azért jobban féltem (meg mikor 94 táján a Sziget után lábon akartak lőni minket valami kedves úriemberek és végigkergettek a Szentendrei úton), de borzasztó volt tényleg, sose csináljatok ilyet.
Tudom, azt akarjátok, hogy pozitív legyek (egyébként épp a nagy optimizmusunk miatt nem fordultunk vissza tegnap), szóval elmesélem itt a végibe, hogy nagyon tetszett az a lelkemben ébredő erős sorsközösség érzés a vészvillogós konvojjal az úton: ha megfelelő mértékben lennék magyar, gondolom ezt kéne éreznem a Himnusz alatt is.
