Mindig akarok valami ömlengőst írni a gyerekekről - miközben ezt írom, Léna ütemesen puszilgat, ez is megérne egy külön bejegyzést -, meg olyan pöpec összefoglalót, amit mások szoktak, de nekem sajnos az ilyen nem megy, szóval elmesélem inkább, hogy már tök jól számolnak, egy csomó összeadást tudnak fejből, amit meg nem, azt a kezükön kiszámolják, meg aztán vannak szorzások is, amiket tudnak, mert Marci lelkesen matekozik velük, amióta kiderült, hogy állatira érdeklik őket a számok - én ezt helyeslem, szerintem a jó matekosság az Univerzum szuper ajándéka.
Az iskolában még novemberben bent voltam egy elsős matekórán és a gyerekek, hát izé, hogy is mondjam kedvesen...nagyon kis bénácskák voltak, én azt gondoltam már akkor is, hogy az én gyerekeim százszor jobbak négy évesen és láss csodát: vérszemet kapva pénteken hazahoztam egy elsős matek könyvet az iskolából és a gyerekek - különösen Marcika - kenik-vágják a feladatokat, csak néztünk, mikor az összes logikai feladatot csípőből megoldotta. Tök jó, remélem okosak lesznek mindig.
Szeretném továbbá elmesélni azt is, hogy már megint rettenetesen szeretnék még egy gyereket. Nem értem én ezt a biológiai órát: amíg nem volt gyerekem, esze ágában sem volt ketyegni, most meg...persze az azért aggasztó, hogy mi van, ha megint ikrek lesznek, meg amúgy is öreg vagyok, Marci nem akarja, eh, reménytelen.
Nem is értem mi van velem, de most pont olyan nagyon szeretném, mint mikor az ember nagyon éhes és enni akar; sose éreztem ilyet azelőtt.
