Ma végre én mehettem a gyerekekért - na erre is jó ez az itthoni munka - és Marcus valami elképesztően helyes volt.
Máskor rohangálnak mint az őrült, nem hajlandóak öltözni - Marcus általában közli, hogy ő egyedül nem tud semmit levenni vagy felvenni -, de most Marcikának jókisfiú kedve volt.
Mivel focizott, át kellett vennie a kis fociruháját és ügyesen át is öltözött, mindenét levette egyedül és majdnem elsírtam magam, ahogy nagy komolyan a kis tornazsákjába rakosgatta a cuki kis tornaruháit.
Olyan nagyfiú már, de még mindig olyan kis pici! Nem bírom idegekkel annyira édes. Meg szép. És persze okos.
Ja, meg aztán Léna simán elolvasott valamit az ovis üzenőtáblán, a többi anyuka csak lesett - nagyon büszke voltam. (Mert persze Marcival olvasnak is, nemcsak számolnak. Valahogy ő egyelőre a házitanítójuk, én főleg a lelki munícióért vagyok felelős, meg Lénának királylányokat kell rajzolnom.)
