Persze azért a tantestületben is jócskán megvannak a magam lojalitási problémái és egyszerűen az agyamra mennek a tanár kollégák meg az ő piti ügyeik, a sok pletyka a tanáriban, meg hogy iszonyúan kell lelkesedni minden egyes iskolai eseményért (én erre képtelen vagyok, egyszerűen nem érdekel, hogy hogyan szerepelt a Pitypang dalárda, vagy hogy ki hogyan táncolt a Gólyabálon, a tanáriban meg folyton ilyenek miatt lelkesednek meg ünneplik egymást), meg tolni kéne a gyerekeket versenyekre, meg izgulni, hogy szakkör, előkészítő, akármi.
Van ugye velem ez a sztori, hogy át akarok menni ennek a giminek a kéttannyelvű általános iskolai részébe ilyen könyvtáros-fordítós-tanítós érdekes feladatra és ők fel is akarnak venni, de az igazgató (aki sajnos a főigazgató, tehát mindkét iskoláért ő felel, illetve ő a főfő döntéshozó) ezt a lépést egyelőre megvétózta (novembertől kellenék oda egyébként), mondván, hogy neki kell egy angol tanár, nem megyek sehova. Nosza, hirdetni kezdtem, jelentkeznek is sorra az emberek, de mit ad isten, senki nem tetszik neki; fura módon a legigéretesebb jelölteket valahogy többször elfelejtette behívni interjúra, szóval kezd a dolognak személyeskedés jellege lenni (Marci szerint szerelmes belém és ő nem is csodálja - hát milyen kedves férjem van, hogy ilyeneket mond); de nem is ez a lényeg - illetve nagyon is lényeg, de most másért mondom -, hanem az, hogy a tanári karban valaki elterjesztette, hogy mi a helyzet velem és persze a gyerekek is tudnak róla (úgyhogy tojnak rám és nem hajlandóak dolgozni, elég dühítő) és akkor ma rákérdezett az egyikük, hogy miért vagyok még mindig ott, erre röviden vázoltam a helyzetet, mire valaki komoly pofával arról kezdett beszélni, hogy azért a legfontosabb, hogy a gyerekeknek jó legyen. Hát...baszki.
Értem én, hogy egy vérbeli pedagógusnak kutya kötelessége így érezni, de az az igazság, hogy nekem a legfontosabb, hogy nekem és a szeretteimnek jó legyen (ez a mostani állásom júliusi 31-ig tart papíron, a másik meg határozatlan idejű kinevezés lenne, mondjuk nemcsak ezért érdekel, de nagyon nem mindegy), szóval izé. Válaszul csöndesen csak annyit makogtam, hogy tudom, hogy senkit se érdekel, hogy velem mi van, de azért az se mindegy...jaj.