Olyant fogunk játszani, hogy mindenki szépen elnevezi magát, névfetisiszta vagyok, tessék hozzám névvel beszélni, nohát, btw megöregedtem, az agresszióm csillapodóban, száradok, törődöm, fikázás és gyűlölködés helyett lelkesen tapsolok amatőr színészeknek és komolyan is gondolom, titokban szeretem a kis napsugaras lelkemet, a gecizés olyan fárasztó és be kell vallanom a könnyebb út a luciferi, mer mindent elutasítani roppant egyszerű, háddetényleg, meghát ugye vonzanak ezek a rejtélyes cuccok mint nyitottság, szeretet, kedvesség, pozitív hozzállás (kemény, bazmeg, kemény), lassan Szegő Andrást is megszeretem, akkor azér lökjön ki az ablakon aki szeret, köszi, szóval na, megbocsátok az amatőröknek, röhögtem is, mától nem haragos típus vagyok, esküszöm, ígérem, fogadom, ünnepélyesen én, ezentúl cukorbabaként pislogok majd a _s_z_é_p_ világba, meglássátok, örömködés, ökörsütés, Anton Pavlovics lávjú, hogy elment az élet, mintha nem is éltem volna, gyerekek, a nosztalgia nekem az én barátom, megsimogattam a szememmel a Leöveyben a tanári ablakait és elhomályosodó szemmel gondoltam a cuki metrószerelő tanítványaimra, najóvan mosmár, elég ebből a szentimentális izéből, megyek, köpök kettő hegyeset meg rondán ordítva káromkodok kicsit, vagy ilyesmire gondoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése