TGIF

Akartam egy ilyen szép hosszú gyűlölködőst a nőgyógyászati klinikáról, a vele szemben lévő temetkezési vállalkozásról, a szülőszoba előtti futófényről, a helyes koraszülöttről, a rákos nő miatt lelkendező medikáról, Jánosról, aki Annának szólít, miközben a monitoron bámulja a méhemet, Jánosról, aki miatt hangosan felröhögök kínomban, mikor két hét plátói házaséletre ítél, bezony, az egész vágóhídi hangulatról olyan szépet tudnék, hogy sírva olvasnátok, yea, de elfáradt bennem az indulat: mostanra csak a tompa bánat maradt az egészből, a rossz érzés, hogy nem az anyámat hívom egyből ha baj van, hogy az anyám az utolsó, akinek elmesélem, hogy baj van, hogy az anyám, a bástya, már nem bástya többé.
Azt hallottam, hogy az ember akkor nő fel igazán, ha meghal az anyja.