Mámmegin a démonizált skizofrénia, mámmegin egy sátáni kislány aki felnőve apácaként nyugszik meg egy tök sötét (tükörtelen) kolostorban (oké, nem isten húzta ki belőle a gonoszt, már kiszállt belőle hamarabb, egész pontosan egy pszichiáter találta meg a megoldást: fifikásan kiűzte belőle a démont, remélem néhány szcientológus kitépte a haját az idegtől, hehehe), mámmegin egy olyan horror, ami erős képekkel indít, meg hirtelen ritmusváltásokkal és zajokkal sikeresen ijesztget, de aztán ugye jön legfőbb ellenségem, a kurva transzcendens, a gonosz maga, húhajajjaj és az egész szánalomba fordul, de persze megvan azér a klisécsavar is a végén, najó, a tudatalattimba remélhetőleg sikeresen beépült az állkapocsletépés, meg a titokzatos ajtóbecsapódások és sikolyok, félni jó, bárki megmondhassa és hát szerintem mondjuk egy friss kapcsolatban remek elsőmozis darab ez (sokkal inkább mint valami ráutaló magatartásos romantikus szarság, tudjátok, a szerelmes-házasságos, mondjuk én amúgy sem értettem sose, hogy egy szerelmes párnak mér kell feltétlenül más szerelmes párokat bámulni, mikor nézhetnének mondjuk holocaustos dokumentumfilmet is, oké, persze, kell a megerősítés, értem mégis, megfejtettem, isten vagyok, yea), mer lehet rémülten egymás kezét szorongatni, odabújni, borzongva vihogni, a film után félős szexet gyakorolni; határozottan kedves dolog a rendezőtől, hogy ijesztgetve romantikát generál, nohát, meggyőztem magam, csudajó film ez, összehozza az embereket, egyesít, újraegyesít, boldoggá tesz, megsegít, remek.
:S
VálaszTörlés