...lelövik, ugye?

Nagyon hosszú lesz már ez a post...
Ja, az egész életemet belesűrítem...


Az ember ugye jó kamaszhoz illően már a gimnáziumban nagyon rosszul érzi magát, dehát ez még szerencsére az a cuki kis kötelező fájás, az öncélú fájdalmak és pocsék versek ideje, fáj neki, fájlalja, mondjuk úgy érettségi táján kezd barátkozni a nagyobb fájdalmakkal, jönnek az első veszteségek, komolyabb kapcsolatokba keveredik, átverik, átver, tanulja a leckéket, (móresre) tanítják, érzelmi szamárlétra ahogy kell, aztán ficánkolás, gondtalan (másnapos) főiskolai, egyetemi évek, a szenvedés felsőbb osztályába léphet, a kitolt kamaszkor és a vacak felsőoktatás áldásos hatásai következtében kedvére dagonyázhat a fájdalomban az összes huszonöt alatti nagykamasz; a kivételes példányok aztán mondjuk úgy huszonhárom évesen búcsút intenek a kamaszkornak, levágatják, kisimítják, befestik, a csípőnadrágot kiskosztümre cserélik, komoly pofát vágnak, cv-t küldenek, céloznak, lőnek, agyat simítanak, esküvői csokor, gól, k(gy)erekek, karikacsapás; vakvágányon járó korcs társaik viszont egyetem után megroppanva, megrettenve magukra hagyatva kóvályognak egyre csak Szimplából Ellátóba, nagyfröccstől házmesterig, a világmegváltás már nevetséges, a világmegvetés még rémületes, a kapcsolatok tönkremennek, a kapcsolatokat tönkretesszük, kapcsolatunk, hát az nincsen is, az alkoholizmus meg szerencsére alap, huszonháromtól harmincig féllábon is, harminc körül jön a gyomros, hogy na akkor most mi a fene van, semmi sincs, üljünk át a Pótkulcsba, az Ibolyába, a Wichmannba, a Grinzingibe, a West Balkánba, a Dürer kertbe, a Kertembe, a Kuplungba, az Instantba, a Fecskébe, üljünk át és igyunk, igyunk harmincegyig, harmincegyre, a harmincegy miatt tehát, igyunk, harmincegy az eszmélet éve, harmincegy a nagy terveké: úgy élj, hogyha meghalsz, a nagymamád is büszke legyen rád, dehát ejnye kislányom, valamit mosmár kezdjél magaddal, az nem járja, hogy elromlik a tűzhely, leszakad a redőny, te meg csak úgy vagy egymagad, legyél kislányom szerelmes, vagy legalábbis házasodj, a pizzarendelős mindenedet, keress állást, rendes fiút, célokat, életet, ha nem találod keresd és akkor a harmincegy éves összeszedi magát, összpontosít, motivációs levelet ír és valódi motivációról képzelődik, agyat mosat, interjúkon vicsorog, az erősségeit elemzi, jó csapatmunkás azt mondja, társkeresőn regisztrál, reglapok felett undorodik, vigyorog, lelkesedik, képeken és mondatokon vihog, reménykedik, beszélget, randizik, nemrandizik, nem nemrandizik, keres, talál, keres, keres, talál, elhiszi, hazudja, hazudják neki, töröl, törlik, törli, kitörli, kilenctől ötig, kilenctől ötig, kilenctől hatig, kilenctől hatig, beki, kibe, ki, be, az adminisztratív munkatársakat lelövik, ugye, de mért nem tanítasz inkább kislányom, gondolj szegény apádra, gondolj az álmai(d)ra, de mért (nem) ezt, de mért (nem) vele, de mért itt, de mért azt, de mért, kislányom, miért, légy jó kislány. A harminckét éves ekkor komolyan félni kezd, wiwes ismerősei gyermekeit nézegeti hitetlen és utálatos pofával (de mért nem, kislányom), ismerősei külföldi utazásos, céges autós, mobilos, karrierlétrás sztorijait hallgatja elszoruló torokkal (te mért nem, kislányom), tíz évvel ezelőtti szerelmei után ácsingózik jobb híján (neked mért nincs, kislányom), aztán harminchárom évesen az egészet hirtelen elengedi: nekem nem, velem nem, én nem, engem nem, én nem ezt, nem azt, nem így, nem úgy, én nem,


Hol tartasz, már az általános iskolánál?