Azt álmodtam, hogy az anyám nem akarja kezeltetni az agydaganatát. Furcsa, már rég nem álmodtam róla úgy, hogy életben volt és amíg életben volt, az álmaimban mindig halottként jelent meg - vagy egyszerűen csak hiányzott: ott volt az egész családom, de az anyám nem.
Sokat gondolkodom azon, hogy vajon mekkora a felelőssége egy szülőnek abban, hogy a gyereke öngyilkos lesz. Szerencsétlen nagymamám mondogatja, hogy ő biztos rossz anya volt (egyébként ez valószínű, bár igazából nem tudom milyen a rossz anya - csak gyanítom, hogy olyan, akinek fontosabb a saját élete, mint a gyereké és ezért nincs ideje a gyereket eléggé szeretni) és azért halt meg így az apám.
Igen, könnyen lehet, hogy egy szülő felelős azért, mert nem tanított a gyerekének megfelelő túlélési stratégiákat, nem tanította meg neki, hogy hogyan álljon fel nehéz helyzetekből és nem tanította meg neki, hogy szeresse és értékelje az életét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.