Anyai ágon nagyjából mindenki rákban halt meg.
És apai ágon?
Apai ágon nem nagyon voltak rákosok.
Na, hát akkor talán azt örökölted.
Hát, nem olyan jó az...Ott vannak az öngyilkosok meg a depressziósok. Talán mégsem kellett volna szaporodnom, szegény babák, milyen géneket örököltek, rémes.
A depresszión, meg az ehhez kapcsolódó dolgokon gondolkodtam ma reggel.
Ezt biztos meséltem már, de ma valamiért hirtelen újra eszembe jutott: amikor 97-ben hazamentem Londonból, rémes depresszióba zuhantam és elmentem valami random pszichológushoz és próbáltam neki eldadogni a problémáimat, meg hogy olyan rosszul vagyok, hogy mingyár meghalok, erre elküldött azzal, hogy jaj, hát ez csak lila bölcsészköd.
Aztán az is eszembe jutott, hogy az apámat már sok évvel ezelőtt mániás-depressziósként diagnosztizálták és elment valami pszichológushoz (bezzeg, mikor nagyon kellett volna neki, akkor nem volt hajlandó), aki kerek-perec megmondta neki, hogy ő itt nem fogja magyarázgatni, hogy az élet szép, meg hogy az apámnak van esélye a boldogságra, hiszen ennek semmi értelme, az apám úgyis átlát a szitán...én pontosan nem tudom, hogy egy pszichológusnak mit és hogyan kéne csinálnia, de hogy ez a két példány biztosan nagyon alkalmatlan volt, az tuti.
Aztán volt nekem egy másik pszichológusom hosszabb ideig, ő rettenetes rombolást végzett, azt hiszem: még csak a terápia kezdetén jártunk, de én már az összes családtagomat utáltam - valami olyan módszert alkalmazott, amivel tételesen bebizonyította, hogy én zseniális és csodálatos vagyok, ámde a családom összes tagja szörnyeteg, akik mind csak ártottak nekem...
Persze lehetne ezt még ragozni, próbálkoztam többféle pszichológussal, de nincs nagyon kedvem belemenni, a lényeg inkább az, hogy tanuljanak már az emberek inkább asztalosnak, meg lakatosnak, francért lesz bárkiből pszichológus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.