csütörtök, július 31, 2014

ahogy a dolgok vannak

Tegnap voltam egy iskolatitkári állásinterjún (jó, hát nem gondoltam túl komolyan, csak mittomén, bánatomban már mindent megpróbálok) és a nagyon szimpatikus igazgató elmondta, hogy sajnos nagyon túlképzett vagyok és nulla forintot fogok keresni, de amúgy özönlenek hozzájuk a jogászok, pszichológusok és mérnökök álláspályázatai - nesze neked mindenki előtt megnyitott felsőoktatás, ugye. (Nem is mondom, hogy ez kinek a lelkén szárad, úgyis tudjátok gondolom/remélem).

Amúgy láttam egy mókásat az interjúról elmenet: egy, a legjobb esetben is bruttó 120 ezret fizető állás interjúját letudva egy nőci beült a Cabriójába és elhajtott, wow. Lefotózandó volt az egész szituáció - egy vicc ez az ország, én mindig mondtam. 
Amúgy szerintem a tanárság is úri passzió lett már (mondom, én is úgy csinálom: egy rakás pénzt fizetek, hogy taníthassak): ha Paris Hilton végképp megunja a seggvakarást, jöhet Magyarországra angolt tanítani, például. 

Tegnap mondtam Marcinak, hogy én most vagy elmegyek moziba és ő vigyáz a gyerekekre, vagy maradandó mentális károsodást szenvedek és attól aztán hosszútávon nagyon rossz lesz mindenkinek. 
így esett aztán, hogy megnéztem a francia filmhez képest meglepően sok altesti poénnal operáló Micsoda nők! címűt, hát, elég gagyi és helyenként elég ízléstelen is - azonkívül Isabelle Adjani mióta néz ki úgy, mint Zalatnay Sarolta? -, de így is százszor jobb volt, mint egy hasonló kaliberű amerikai komédia, persze én nagyon szeretem a francia filmeket, szóval elfogultan nyilatkozom róluk mindig. 

Amúgy meg papírkutya vagyok, mert mikor végre van két szabad órám, akkor a gyerekek állatira hiányoznak, folyton hazatelefonálok és olvadozom, mikor mindenképpen beszélni akarnak velem és olyanokat mondanak, hogy azt álmodtam, hogy az öledben ülök, meg azt álmodtam, hogy virágot szedek neked. Ó. Nem bírom idegekkel. 
Ilyen az egész anyaság egyébként: egy nagy, emocionális hullámvasút. Próbálhatsz ugyan néha hátralépni ebből a nagyon erős érzelmi kötelékből - ahogy kicsit szükségszerűen hátralépünk a vad szerelmekből is -, de a gyerekek megérzik, hogy eltávolodtál és még szorosabban ölelnek.