Állítólag szombat éjjel elkövettem azt a szörnyűséget, hogy M százhuszonötödik Becherovkáját egy laza mozdulattal a földre öntöttem, miközben azt rikácsoltam, hogy ezt már ne idd meg, menjetek haza a francba, ez a helyes kis sztori nosztalgikussá tett, merhogy vannak piakiöntős emlékeim: egyszer például kidobtak egy kocsmából, mert a velem lévő kedves úriember fejére öntöttem a vébékát, meg aztán az István söreit is előszeretettel basztam a falhoz a koncertek szüneteiben, kicsit morcos volt olyankor úgy emlékszem; Istvánról és a kapcsolati analfabétizmusról jut eszembe, hogy szegény, szegény, szegény két évig rimánkodott, ordított, szűkölt és könyörgött, hogy higgyem el, ő engem szeret, aztán feladta és belépett az egyszemélyes háborúmba, így esett, hogy öt éven át szakítottunk.
Úgy igazán azt bánom egyedül eddigi életemben, hogy akkor elbasztam.
Úgy igazán azt bánom egyedül eddigi életemben, hogy akkor elbasztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése