helyzetjelentés

Hirtelen annyi minden eszembe jutott, mármint olyasmi, amit magammal is csak hunyorítva, fél lábon, szűkölve osztok meg mer túl személyes és aggasztó, ezért aztán most nagyon erősen összeszorítom a kezem, hogy még véletlenül se írjak le semmit.
Na jó, egy olyan dögunalmat azér esetleg elmesélek, hogy a language gap meszüntetése végett vadul belevetettem magam az olasztanulásba és próbálok valami épkézláb olaszkönyvet szerezni, de itt ez nem is olyan egyszerű, egyrészt, mert az olaszok úgy látom nem szeretnek nyelveket tanulni, így nehéz információhoz jutni ha nem beszéled a nyelvüket (csak a barbárok nem beszélnek angolul, igen, nyelvi fasiszta vagyok, bárki megmondhassa), továbbá itt nemigen érdemes abban bízni, hogy majd a könyvtárból kiveszek valami fasza kis könyvet, mert a könyvtár vagy elköltözik, vagy természettudományos, vagy csak és kizárólag Trieszt történelmével foglalkozik, vagy múzeum, vagy bezárt, vagy csak egyetemisták látogathatják (bánatos szívvel gondolok a csodálatos londoni könyvtárakra amikben naphosszat elmélkedtem és lila köddel a fejemben csorgattam a nyálamat mindenféle műelemzések fölött), így hát kínomban megvettem az egyetlen Triesztben kapható olasz nyelvkönyvet (szerintem rengeteget érhet, unikum ez a darab itten) és most vadul tanítom magam; az orvosok öngyógyítanak biztos, jóvanna.
Két könyvtári csatározás és könyvesbolti szerencsétlenkedés között meglátogattam Joyce-ot a Canal Grande-nál a hídon (ezt most természetesen eltartott kisujjal mondtam), felróttam neki az alacsonyságát, meg aztán részletesen bemutatkoztam, hogyaszongya: Molly Bloom vagyok, helósziaszevasz. Miután nem méltatott válaszra, bánatomban bementem a kedvenc Boscómba és jó hátébéhez illően offertás csirkét vettem. Gyanítom azonban, hogy még nem vagyok megfelelően kikupált hátébé: délben kelve kávéért nyöszörgök és remek orgazmuskészségem van.