Ja, azt nem is meséltem, hogy pár hete kiderítettem, hogy hivatalosan is szegények vagyunk (itteni mércével mérve, természetesen, mert az otthonival szerintem egész tehetősek), egy négy tagú családnak több pénze kéne, hogy legyen Texas állam (vagy mittomén mi) szerint, úgyhogy akár igényelhetnénk is bölcsi támogatást, csakhogy...nagyon sokan szegények nyilván, úgyhogy az igényléshez is fel kell kerülni az igénylési várólistára (én úgy saccolom, hogy akkorra kapnánk támogatást, mikor már elköltözünk).
Egyébként azt olvastam valahol, hogy a bölcsi-ovi helyzet abszurditása már-már elképesztő Amerikában (hosszú-hosszú várólisták és döbbenetes árak) és a múltkor volt is egy cikk valahol arról, hogy a kevésbé tehetősek nagyon szenvednek emiatt (itt nincs semmiféle családtámogatás és a nők a gyerekek hat hetes korában visszamennek dolgozni; az extrém gyerekimádók akár három hónapig is kihúzzák otthon fizetés nélküli szabadságon) és megemlítették annak az egyedülálló nőnek az esetét, akinek elkóborolt a két éves gyereke, mert ahhoz, hogy dolgozni mehessen, muszáj volt az öt meg a hét éves gyerekére bízni a kicsit. Szerencsére itt még nem tartunk: maximum nem mennek bölcsibe és nem tanulnak angolul, én meg nem dolgozom Amerikában, nem lesznek 1,5 évesnél idősebb ismerőseim és nem gyakorlom a nyelvet*, de úgy-ahogy még meg tudunk élni egy fizetésből is.
*nem is dicsekedtem még vele, hogy bár elhülyült kisgyerekes anyuka vagyok és nem érintkezem felnőttekkel (csak olvasok, tévézek, blogot írok magyarul és álmodozom), elkezdtem angolul álmodni.
