Fáj a szívem, mikor olvasom, hallom, hogy sokan, akik külföldön élnek, mennek haza látogatni - és ilyenkor hirtelen iszonyú honvágyam támad.
Aztán belegondolok, hogy a szülők már nincsenek otthon és bár jó lenne találkozni a tesómékkal, meg a család többi tagjával, Marci családjával, de a szüleim nélkül már semmi sem olyan mint régen.
Időnként eszembe jut a Balaton (érdekes, nekem Magyarországból a Balaton hiányzik a legjobban), összeszorul a torkom a Balatonvágytól, de aztán rájövök, hogy soha többé nem lesz ott a nagycsalád, soha többé nem tudunk együtt szalonnát sütni, meg gumimatrac csatázni, meg borozni a teraszon - és így már semmi sem olyan mint régen.
És olyankor, mikor ezt végiggondolom, olyankor már nem is akarok annyira hazamenni.
Meggyőződésem, hogy azért is viselem viszonylag jól a gyászt, mert nem vagyok otthon, nem emlékeztet minden a régi életemre, arra az életre, amiben a szüleim még éltek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.