Egyébként valamelyik nulla percet alvós éjszakán produkáltam egy komplett idegösszeroppanást és zokogva közöltem Marcival, hogy sajnos most már elköltözöm, mert nem bírom tovább, nevelje ő a gyerekeket.
Szegény úgy megrémült, hogy beküldött aludni és ő éjszakázott meg másnap elvitt kajálni, míg a gyerekek bölcsiben voltak (számolós munkájának hála, mi mehetünk akár reggel is moziba - persze nem tesszük, mert azért folyton dolgozni kell).
Én egyébként mindig megnyugszom a nagy összeomlásoktól, csak néha kicsit aggódom, hogy mi lesz, ha végképp elfogynak a tartalékaim.
Most megint azt érzem, hogy nemigen van honnan töltekezni; mondjuk ha pár napot aludhatnék, az asszem jót tenne.
