Tudom, tudom, egy utolsó rohadék vagyok, egy tiszteletlen bunkó, stbstb. de mikor már a hatszázhuszonötödik Cipő-sirató postot látom a Facebookon, akkor olyan szívesen odakommentelném, hogy az anyukámat sirassátok ilyen vehemenciával.
Tudom, nem kell elmagyarázni, hogy mit képzelek, meg ez miért nem lehetséges, meg a híres ember halála az nem olyan, stb, mindennel tisztában vagyok, mégis ez a zsigeri reakcióm.
Nem szeretem, hogy tökmindegy, ha a nemhíres ember meghal (márpedig mindegyik nemhíres is meghal, akár tetszik, akár nem), hát most mit csináljak.
Mondjuk azt sem szeretem, mikor valaki sírós emotikon segítségével tájékoztat a Facebook-on valamelyik szerette haláláról, egyáltalán, a Facebook-tól minden olyan ízléstelen lesz, a nagy bölcsességek, meg a szép idézetek, az egész olyan olcsó locsogás, eh, ne, inkább tényleg ne gyászolja senki az anyámat a neten, elég lesz, ha én beszélek róla itt.
