csütörtök, június 27, 2013

beszűkülés, blog, komment, szex, hazugság, video

Aztán gondolkodom még ezen a beszűkülés dolgon is, mert annyira beszűkült vagyok, hogy van időm gondolkodni, szóval azt hiszem, ez már megint egy olyan társadalmi igazságtalanság, ami a nőket sújtja, hogyaszongya a nő az ugye legyen szexdémon, házitündér, mesterszakács, szuperanya, humorista és filozófus is egyben. 
Ha anya és vannak (vagy voltak valaha) intellektuális igényei, akkor kéretik őket azonnal előrántani a pelenkák alól lehetőleg a hatodik hétre, mire a méhe is megfelelően visszazsugorodik, hiszen hogy néz az már ki, hogy egy egyetemet végzett nő a csecsemője fölött mélázzon egész nap. 
Ugyanakkor ne nagyon képzelje, hogy az intellektusát túlságosan szabadon engedheti, hiszen minekazolyannakgyerekakinekszellemiigényeivannak. Ez van, igen: legyél szuperanya és filozófus egyszerre, de kéretik mindkét szerepet erősen palástolni. Neked a legfontosabb feladatod az életben a gyerek, de ne beszélj már folyton róla, jézusom, mi lett belőled!
Szegény nők, minek ez, de komolyan? 
Aztán azon is gondolkodom még, hogy a bloggerség meg a kommentelés olyan sokat árt az emberi kapcsolatoknak: az emberek amúgy is olyan könnyen mondanak ítéletet és csak nagyon kevesen szeretik egymást úgy igazán, hát még akkor milyen könnyen megy az ítélkezés, mikor megtehetik arctalanul, ráadásul azt képzelik, hogy a blog segítségével pontosan be tudják azonosítani, hogy mi és hogyan történik a másikkal, hogy mi jár a fejében, hogy mi van a lelkében - és olyankor jönnek is az instantítéletek, a statáriumok, meg a kéretlen tanácsok, meg a nagy bölcsességek és persze a sértések. Mert az is olyan, de olyan könnyű, hogy odaböffentünk valami bántást és mi már ott sem vagyunk, mi nem csináltunk semmi rosszat, hát hiszen kiolvastuk a blogjából, a kommentjéből, ő olyan ember, hogy ezt kell neki mondani, be kell szólni neki, én tudom róla az igazságot és tök jól megmondom, mert ő nem tudja magáról, hö. 










PS: Ja és ez most nem az én sértettségem, sőt, nem is igazán rám vonatkozik, inkább csak egy rossz tendenciáról van itt szó, amit tapasztalok mindenféle blogokban, aztán muszáj beszélnem róla.

9 megjegyzés:

  1. Úúúú, kommentelek, szóvalhogy szerintem úgy 2006 óta olvashatlak kb, lehet, kevesebb, mimit azóta ismerem, onnan gondolom, de még soha nem gondoltam azt, hogy ismernélek, pedig. meg sokszor csesztem is már rá erre, hogy valaki így posztol dolgokat, képeket, szövegeket, anyámkínját, aztán akkor gondolsz valamit, de hát a fele se igaz, vagy kb pont annyi, mert azért a posztok egy csomószor arról is szólnak, hogy azok mire vágynak így a lelkük mélyén, de mi lenne belőlünk, ha mindent megkapnánk, amire vágyunk, egy nagy üres zokni, nem lenne mire titkosan nagyon vágyni, álmodozni róla, aztén aki meg nem álmodozik, az egy kellemetlen alak lesz végül.
    szóval, aki csak úgy odaböfögi a hülyeséget, annak mindig azt tudom tanácsolni, hogy pár napig ne facebookozzon, majd utána valami ismerőse gépéről nézze meg magát, lehetséges, hogy el fog kerekedni a szeme kissé, mint mikor először hallja vki a saját hangját.

    VálaszTörlés
  2. 2006 óta? úristen, elképesztően sok dolog történt 2006 óta. hogy bírtad?:)
    eh, nehéz ez a bloggerség, néha mostanában azon gondolkodom, hogy abba kéne hagyni, bár nem nagyon tudom elképzelni a blog nélkül az életet, bármilyen idétlenül hangzik is ez.

    VálaszTörlés
  3. Én is a napokban gondolkodtam ilyesemin, épp a fészbúk kapcsán, vannak a sértések és van a másik véglet, hogy mindent sértésnek vesznek az emberek, még azt is, amit leírsz a saját blogodban magadról, az érzéseidről, az életedről. Arra jutottam, hogy a való életben oly kevés idő jut nekünk embereknek az egymásra figyelésre, hogy itt éljük ki ezt a hiányt, márminthogy nem azt, hogy mi figyeljünk másokra, hanem hogy magunkra figyeltessünk, a leírt szóra általában reagálnak, válaszolnak, a kimondottra nem mindig van idő és térben és időben sem mindig jól van elhelyezve.

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Na, az igazság az, h én is nagyjából úgy 2006 óta olvaslak, csak hát szemérmes vagyok, és nem is szokásom kommentelni.
    Emailt azt már többször is majdnem küldtem, de aztán nem lett belőle semmi.
    Nyilván nem tudom, h ki vagy, de az embert, akiről mégiscsak kialakult az évek során egy kép, azt nagyon megszerettem, és őszintén örülök a családodnak, és mindennek, ami számodra örömet okoz az életben.
    Amikor anyukád betegségéről írtál, akkor már túl voltam egy ehhez nagyon hasonlón édesapámmal, majd apukád kapcsán írtam volna, mert kimenetelét tekintve sajnos megtörtént a családunkban ugyanez nagyjából akkoriban, végül arra jutottam, h nincsenek igazán szavak. Semmi hitelest vagy igazán vigasztalót nem tudtam volna mondani. Minden nap erre nézek, olvaslak.
    Röviden: jó tudni, h élsz, és olyan vagy, amilyen csak te lehetsz.



    VálaszTörlés
  5. ó, most meghatódtam olyan szépet írtál - hihetetlen, hogy vannak, akik végignézték az elmúlt hét évet. ijesztő műfaj ez azért, hiába csalóka is.



    VálaszTörlés
  6. dióhéj: de az írott szó meg valahogy túlnő önmagán és bemerevedik és mindennek olyan óriási jelentősége lesz (és egy csomó dolgot rögzítünk így, amit talán nem kéne) és pont ettől megy félre egy csomó dolog, nem?
    különben ez állati érdekes dolog, ez a netes kommunikáció, ha fiatalabb lennék vagy lenne sok életem, akkor elmennék valami ilyent kutatni (hú és miket kapnék akkor itt a fölösleges BESZŰKÜLT életemért és kutatásomért, haha)

    VálaszTörlés
  7. Én nem szeretem a vitákat a blogokon. Csak olvasni :-) Részt nem akarok venni benne. Tönkre teszi az egész napot. Aztán néha belecsöppenek véletlenül valami vitába, jól megkapom a magamét, de én ilyenkor nem szállok ringbe annyira. Rámondom hogy igen, igazad van. Na ezzel nem tudnak mit kezdeni, mert tudják, persze hogy nem így gondolom, de nincs mibe belekötni tovább. Minden mondatot úgy írok le, hogy úgyis beleköt valaki. Nem baj. Neki biztos rosszabb mint nekem. Ez nagy örömmel tölt el :-)

    VálaszTörlés
  8. nem érdemes vitatkozni(nekem már élőben is az agyamra mennek a viták, igaz, végigvitatkoztam a gimnáziumot meg a főiskolát és az egyetemet is, mindig mindenbe belekötöttem, mindenbe belekérdeztem, baromi idegesítő diák lehettem, bár a tanárok általában úgy nyilatkoztak rólam, hogy legalább nem vagyok unalmas:)), már én is csak ritkán szoktam (de akkor is minek?), de én alapvetően azért ilyen hepciáskodó figura vagyok, aztán persze félúton megunom az egészet (általában mire a vitapartner belejön:))

    VálaszTörlés
  9. Én szeretek vitatkozni, de csak élőben. Blogon nincs sok értelme. Mindenki mondja a magáét, senki nem meggyőzhető, tehát tök mindegy, ki mit mond. Meg akinek nincs esze, azzal nem is lehet normálisan semmilyen párbeszédet folytatni.

    VálaszTörlés