Hidegvérrel

Naná, hogy nem tudok aludni - teljesen átálltam a szünet alatt, ma is délután háromkor keltem, viszont holnap már megint vizsgáztatok és keddtől ismét nagyüzem, szóval épp ideje visszaállni, na mindegy, az álmatlanságom mostan még javában tombol, úgyhogy megnéztem a Hidegvérrelt, a film egészen hű a könyvhöz, bár persze kevésbé finom benne a jellemrajz, de azért az így is kiderül (erre már nem is emlékeztem, kb. 20 éve olvastam), hogy a kedvesebbik fickó - aki elvileg nagyon rossz arcú, bár én imádom az ilyen Eric Roberts-féle büdös macsókat - a sérültebb, de azér ő lövi szét puskával az összes családtag fejét.
Érdekes dolog ez a felakasztósdi a filmekben, szörnyen megrázó, pedig ugyebár a rosszak megkapják méltó büntetésüket, meg hasonló népmesei elemek...eszembe jutott erről Feldmár, meg az ő mozi-tesztje, mármint, hogy a nagyon hipnotizálható emberek rettentően beleélik magukat a filmekbe. Én asszem hiperhipnotizálható vagyok, de hát ez nem meglepő ugyebár. Meg mittomén, az erős érzelmekből még pár jó dolog is kisülhet, mármint ha jól használja őket az ember, nemde?

Egyébként meg annyira jó a boxos kocsisor nélkül...valahogy kezd visszatérni a józan eszem, ez éppen rám is fér. Azér az elmúlt fél év nem volt valami dicsőséges. Elképzelhető, hogy az önéletrajzomból majd kihagyom.
Bár bebizonyosodott, hogy a szerelem létező dolog, ez meg azért nem olyan nagy baj, tekintve, hogy racionális elmém nehezen tűri a romantikát, még ha ez az írásaimból nem is nagyon látszik.
Alapvetően egy hidegfejű geci vagyok...és remek viktoriánus stílusom a védjegyem, naná.