kedd, január 23, 2007

Kékfény

Hétfőn Újpalotán jártam és elzarándokoltam a Dealerben lévő brutálpostaládás házba. Asszem annak a tövében botlottunk - szó szerint botlottunk, egyszer csak ott feküdt a lábunk előtt - annak idején abba az öngyilkos nőbe, akinek szétpattant az agya a földön. Nekem Újpalotáról mosmár mindig ez jut eszembe - ráadásul sütött a nap, tudjátok, olyan szomorúan szép őszi idő volt, amitől szüntelenül sírni kell szeptemberben -, meg az, hogy a videotékás fiú mesélte pár éve, hogy egyszer pisztolyt nyomott a fejéhez valami kedves palotai fiúcska.
M azt mondta, hogy amikor az ő fejéhez nyomott pisztolyt egy elmebeteg az egyik leglepattantabb újpalotai kocsmában - valami nőügy volt a tervezett leszámolás hátterében -, akkor először én jutottam eszébe és csak utánam a macskái. (Nem hiszek neki).
Úgy tudom, végül nem túl romantikusan leütötte a támadót.

Ezeknek persze semmi köze ahhoz, hogy a macska új neve Szása Tüskévics meg hogy most szívesen innék valakivel. Nem bánatomban - nincs semmi bajom, fene se érti ezt - csak kedvem lenne kocsmázni és beszélgetni.
Engem is meglep, ne nézzetek.

7 megjegyzés:

  1. Hm, en is igy vagyok ezzel most...
    Par szaz km sivataggal korulveve mondjuk nem is olyan meglepo.

    Mint ahogy a tied sem az...

    VálaszTörlés
  2. Imadom, ott nem is jut eszembe ilyesmi, csak...
    De igy, estenkent, itt a taborban, neha -nagyon neha- jol esne az, amit emlitettel.
    Van olyan allasa a Holdnak, amikor nem jo egyedul magyarnak lenni...

    VálaszTörlés
  3. Azannya! Latod, elertettem :)
    De nem csoda, mashol jar az agyam, megyek is.

    A sivatag pedig kiraly hely.

    VálaszTörlés
  4. bármikor. :)
    mondd meg te, én sztem jobban ráérek.

    VálaszTörlés