Éjjel, olvasás közben azon is gondolkodtam, hogy az anyám betegsége mennyire megváltoztatott, mert furcsa módon egy csomót profitáltam az ő szenvedéséből. Mondanám, hogy szomorú, de igazából nem az, mert legalább ennyi értelme volt az agydaganatának.
Semmi különösre nem jöttem rá akkoriban egyébként, csak közhelyes dolgokat fedeztem fel magamnak, de azokat valahogy hirtelen olyan zsigerbe vágóan.
Felfedeztem például azt, hogy nem kell a párkapcsolati ügyeken görcsölni, mert az élet igenis túlmutat a jövő-menő szerelmeken (a szerelem természetesen nagyon fontos - és igazi szerelemből meggyőződésem szerint nagyon kevés jut hetven-nyolcvan év alatt -, hiszen megóv a tébolytól, nem kicsinylem én le, dehogy, ne aggódjatok) és tele van egyéb, fontos dologgal. Az élet az egy nagy-nagy kaland, egyedül vagy mással, de mindenhogyan valami különleges tapasztalás, amit luxushisztivel tölteni hatalmas nagy pazarlás.
Rájöttem aztán arra is, hogy milyen fontos szeretni magamat, de valahogy arra is a jó, az önzésen túlmutató értelemben, hirtelen elfogadtam és megszerettem magam, a saját társaságomat, kigörcsölődtem, igen, talán ez a jó kifejezés.
Aztán az apám halála megerősített a saját magamba vetett hitemben és újabb közhelyszámba menő felismerésekre sarkallt, például olyanokra, hogy nagyon-nagyon becsülnünk kell a szeretteinket, itt és most és nagyon-nagyon jól kell bánnunk egymással itt és most és nagyon-nagyon vigyáznunk kell a fontos kapcsolatainkra itt és most és meg kell próbálnunk összhangba hozni az agyunkat, a szívünket, a beszédünket és a tetteinket mert nem biztos, hogy eljön az a jövő, amit olyan nagyon tervezgetünk, amire a jelent háttérbe szorítva folyton készülünk és ami miatt sokszor kapkodunk, össze-vissza beszélünk, hazudunk, ami miatt tudatlanul, hisztérikusan összekuszálunk olyan sok mindent. (Vitatkozzatok csak, igen, van olyan természetesen, hogy éppen a jövőre nem gondolva szétbarmoljuk a jelent, de ez is azért van, mert a szó-tett-gondolat azonosságával sok-sok bajunk van. Ja, én nem mondtam, hogy ez nekem olyan jól megy, ne is gyötörjetek ezzel, ha írtok.)
Hát igen. A szüleim felneveltek, taníttattak, megnevettettek, szerettek, de az az igazság, hogy furcsa módon a halálukkal talán minden másnál többet adtak. Morbid gondolat? Nem tudom, lehet.
Ha félünk az igazságtól, akkor biztosan.
* Szerintem vagyok olyan bölcs, mint egy folytatásos szappanopera; azokon is elmerengünk néha...
* Szerintem vagyok olyan bölcs, mint egy folytatásos szappanopera; azokon is elmerengünk néha...
