Mióta tart ez az ordítós időszak - úgy két hete - estére úgy érzem magam, mint akit megrágtak, kiköptek, majd még jó sokáig trancsíroztak, pedig ha jól értelmeztem Marci nekem írt levelét, akkor nagyjából a napokban el kell döntenünk, hogy hazaköltözünk-e Magyarországra vagy sem...képtelen vagyok kiköpött, trancsírozott nyomorultként életbevágó döntéseket hozni.
Régen az volt a mániám, hogy valahogyan meg kell őriznünk a filozofikus, "költői", a mindennapokon túlmutató énünket akkor is, ha gyerekeink vannak, de pont ma egy blogba tévedve valami Pilinszky idézet láttán azt mormogtam magamban, hogy édes istenem, hogy van valakinek költészetre ideje és energiája és egyáltalán, mi közöm nekem ehhez...szomorú vagyok, hogy így ellaposít a strapás gyereknevelés. Na nem baj, majd ha vidám floridai nyugdíjas leszek, akkor lököm nektek a verselemzéseket.
Bevallom különben, hogy délután Lénával kiskifli-nagykifliben feküdtünk a díványon hosszasan és annyira nagyon jó volt - mit bántam én a szeparációs szorongást, mikor a kis szuszogós teste hozzám simult...
Egyébként pedig nagyon köszönöm a sok tanácsot, ígérem mindenkinek válaszolok.
