Persze azonnal behívtak interjúzni. Mondjuk nem hibáztatom őket, én már tényleg mindent tanítottam, ami él és mozog, szerintem tök meggyőző tanári önéletrajzom van.
Kezdem egyébként kicsit felmelegíteni a szívem a tanítás iránt (muszáj) - a régi könyveimre gondolok, amik a padláson hevernek, meg ilyenek. A könyvek mindig segítenek valamihez közelebb kerülni, most sajnos hirtelen más vonzót nem találok a nyelvtanárságban...ez egyébként ilyen házi (céges) tanárság lenne, talán nem annyira pocsék, mintha nekem kéne kajtatni a lusta, lógós, mindent lemondós, mindent megúszni próbálós, eltűnős és végtelenül hálátlan diákok után (tényleg óriási tisztelet a ritka kivételnek), végül is meleg van az ilyen helyeken, meg aztán mindig szokott lenni kávéautomata, majd a kis örömökre gondolok, na.
Persze baj, az ezzel az állással is van: elvileg időszakos; mondjuk én mindig úgy képzelem, hogy ha ellenállhatatlan személyiségemmel lehengerlem őket, akkor majd úgysem eresztenek szélnek fél év múlva, de ha meg igen, hát...akkor megszívtam.
PS.: Találtam egy hirdetést: angol nyelvtanárokat keresnek Kínába. Tessék, most én jövök, az én karrierem, eddig a fizikusság miatt utazgattunk, most a nyelvtanárság miatt fogunk, hehe.
Az előbb megkérdeztem Marcit, hogy mit szólna, ha elmennénk Kínába, hogy én tanítsak, egész lelkes volt, mondván, akkor megtanulnánk kínaiul?
Ez a kalandvágy egyébként azt hiszem komoly összetartó erő köztünk; én például mindig nyafogok, hogy jaj, költözés, jaj, már megint egy új ország, új nyelv, ismeretlen élet, de szerintem ha Marci ma este mondaná, hogy holnap Indiába költözünk öt évre, akkor szolgaian kezdenék csomagolni, hogy hát persze. Szerintem fordítva is így volna, csak hát azt ugye még nem próbáltuk.
PS.: Találtam egy hirdetést: angol nyelvtanárokat keresnek Kínába. Tessék, most én jövök, az én karrierem, eddig a fizikusság miatt utazgattunk, most a nyelvtanárság miatt fogunk, hehe.
Az előbb megkérdeztem Marcit, hogy mit szólna, ha elmennénk Kínába, hogy én tanítsak, egész lelkes volt, mondván, akkor megtanulnánk kínaiul?
Ez a kalandvágy egyébként azt hiszem komoly összetartó erő köztünk; én például mindig nyafogok, hogy jaj, költözés, jaj, már megint egy új ország, új nyelv, ismeretlen élet, de szerintem ha Marci ma este mondaná, hogy holnap Indiába költözünk öt évre, akkor szolgaian kezdenék csomagolni, hogy hát persze. Szerintem fordítva is így volna, csak hát azt ugye még nem próbáltuk.
