Már épp kezdett megnyugodni a biológiai órám és azt ketyegte, hogy elég lesz nekem két gyerek, nem kell harmadik, így sincs semmi időnk egymásra, a gyerekek féltékenyek lennének, újra nem aludnánk, öreg vagyok, mi van ha megint ikrek lesznek (egyszer olvastam, hogy valami elég nagy százaléknyi esély van ikrek után ikrekre, ha valaki genetikailag determinált) stbstb, de Marcika tegnap annyira cuki volt egy kisbabával, hogy megint gondolkodóba estem.
Az történt, hogy oviból hazamenet Marcus először csak sündörgött egy alvó kisbaba kocsija körül, aztán mikor én is odamentem, hogy noszogassam, hogy induljunk, akkor izgatottan kérlelte, hogy hadd simogassa meg, majd - miután nem akartam megengedni, mondván a baba felébred, ha piszkálja - orvul tényleg megsimogatta és lelkesen elkurjantotta magát: kisbaba született! Ezután hosszasan ecsetelni kezdte, hogy tulajdonképpen hamarosan neki is kisbabája születik, aztán a történet vége annyira zavaros lett, hogy, ha jól vettem ki Marcika szavaiból, ő úgy gondolja, hogy ő szülte önmagát.
Páratlanul filozofikus, nem?
