Tudjátok, van az az embertípus (általában idősebb nők ilyenek), amelyik úgy néz a gyerekekre, mintha cuki pincsik lennének, nagyon közel hajolva hozzájuk ordítva hülyeségeket magyaráz és erőszakosan kérdezget, meg ha kell, ha nem, simogatja (vagy inkább felborzolja) a hajukat, belemászik az aurájukba és fel sem merül benne, hogy ezek a kis lények is emberek, akiknek hangulataik, preferenciáik és komoly érzékelő antennáik vannak.
Meglepő módon az ovi vezetője is ilyen, szerintem abszolút nem tud bánni a gyerekekkel (de kedves nő amúgy).
Nos, ez a nő láthatóan imádja a gyerekeimet (én nem hibáztatom érte, tényleg elviselhetetlenül aranyosak) és folyton ki akar csikarni belőlük valami kedvességet, mosolyt.
Valamelyik nap Marcus épp különösen morgós hangulatban volt mikor jött az óvódavezető és egy mosolyért esdekelt
(ladykiller smile, az amerikai bébiszitterünk megmondta), mire Marcika nagyon csúnyán nézett rá és alig hallhatóan azt morogta, mikor a nő már messze volt tőlünk: mindjárt nyakon vágom...
Sajnos nagyon kellett (volna) röhögnöm ezen, úgyhogy szerintem nem volt valami hiteles, amikor pukkadozva korholtam, hogy ilyet nem mondunk és nem csinálunk, ejnye Marcika.
